Grillezés

Már Bloomington-ba érkezésemkor feltűnt egy remek amerikai szokás: grillezőhelyek vannak kirakva a szabadban mindenfelé, például a parkokban. Az időjárás most hétvégén lehetővé tette, hogy mi is kipróbáljuk ezt. Vasárnap reggelre elkészültek a pácolt csirkecombok, és délelőtt kivonultunk a lakás mellett lévő sütögető helyre. Még szerencse, hogy pár hete szereztem saját grillezőt, mert bizony hamar elfogytak a fix helyek!

Amíg őriztem a tüzet és terelgettem a parazsat, a többiek hintáztak és mókáztak.

Utána pedig boldogan ettük meg a szabadban sült & füstölt húsokat. Amit a környékünkön lévőktől ellestünk még: csöves sült kukorica, sült hagyma és sült hotdog - remélem, ezeket is ki tudjuk majd próbálni!

Steven és családja nálunk

Kb 3 hete voltunk Steven-éknél vendégségben, és mindenképpen szerettük volna viszonozni a kedves meghívást. Az elmúlt hétvégéken ez nem jött össze különböző okok miatt (betegség, húsvét), de most végre összehoztuk a találkát!

Szombat délután 4 körül érkeztek vendégeink (Steven, a témavezetőm; felesége Meredith, és a gyerekek: Ezekiel és Nehemiah). Főtt kukoricával kezdtünk, ami szerencsére mindenkinek nagyon ízlett, és örültek a többiek is, hogy már lehet kapni idén! Ezen a környéken nagyon népszerű, hiszen Indiana a végtelen kukoricamezők hazája. Állítólag forró vajba szokták mártani és borssal is megszórják. Nyáron kiderítjük, hogy milyen a sima sós változathoz képest.

Utána lementünk a közelünkben lévő bölcsis játszótérre (hétvégén ezt bárki használhatja, nem csak a bölcsisek), és a gyerekek sorban kipróbálták a játékokat, meg fújtak sok buborékot.

Most már Lili és Ezekiel is egymásra talált :) (a múltkor inkább csak egymás mellett játszottak). Bár a kapcsolat még kissé egyoldalúnak tűnik, főleg Lili szaladt mindig "Zizikiel gyere"-t kiabálva. A játszóterezés után pedig közösen elfogyasztottuk a Berni által készített finom gulyáslevest és frissen sült házi kenyeret. Senki nem maradt éhesen!

Little 500

A tavaszi félév fontos eseménye a hallgatók számára a Little 500. Ez lényegében egy biciklis verseny, ahol 3-4 fős csapatoknak kell összesen 25 mérföldet (nők) vagy 50 mérföldet (férfiak) letekerniük. Ha jó vettem ki a diákokkal való beszélgetésekből, az egésznek a jelentősége nem is maga a verseny, hanem az egész heti ünneplés, bulik és mindenféle. A versenyre nem tudtunk és nem is nagyon akartunk menni, de néhány érdekesség, amivel szembesültem:
- Kaylah, az egyik PhD hallgató azt mondta, hogy a Little 500 hétvége alatt próbáljuk elkerülni az utcára menetelt, mert életveszélyes lehet az ittas hallgatók miatt
- az egyetemi újság (IDS News) egy cikkben hívta fel a figyelmet arra, hogy a kórház hogyan próbál meg felkészülni a nagy eseményre: igyekeznek minél több ágyat biztosítani a detoxikálóban, de az elmúlt évek tapasztalata alapján könnyen előfordulhat, hogy valakinek 6-8 órát kell várnia, mire sorra kerül
- szintén az IDS News-ban olvastam, hogy a szexuális erőszakok nagy része a Little 500 alatt történik. Az esetek 46%-ában pedig a görög klubok férfi tagjai felelősek ezért. Cikksorozatban hívják fel a figyelmet arra, hogy ha a partner nem mondja egyértelműen, hogy IGEN, akkor az azt jelenti, hogy NEM.

Szerencsére megúsztuk egyébként minden gond nélkül a versenyt és a bulizó diákok sem zavartak különösebben. A Little 500 jelentősége ("America's Greatest College Weekend") egyébként szerintem a Schönherz Qpá-hoz mérhető.

Vendégprofesszorok a laborban

A héten több izgalmas látogatásunk is volt, amiket Steven szervezett meg jó előre. Már írtam többször, hogy a labor nemrég indult be, és lelkesen hirdetjük mindenkinek.

1) Abeer Alwan
Prof Alwan az UCLA (University of California, Los Angeles) oktatója, a beszédfeldolgozás területén a nagyobb és ismert nevek közé tarzotik. Steven-nek volt korábban kutatási együttműködése vele. A mostani látogatást alapvetően annak köszönhettük, hogy a gyerekei egyetemre készülődnek, és eljöttek Los Angelesből többek között ide is megnézni az IU-t is. Ha már itt voltak Bloomingtonban, nyilván beugrottak a laborba is! A beszélgetés eredményeképpen elképzelhető, hogy küld majd ide egy hallgatót a nyárra az UCLA-ből.

2) Maureen Stone
Prof Stone a beszédtechnológiai körökben kevésbé ismert, viszont az ultrahangos beszédkutatás egyik úttörője. Karrierjét a PhD után az NIH-ben (National Institutes of Health) kezdte 1981-ben. Azaz már akkor is a nyelv mozgását vizsgálta ultrahanggal, amikor még nem is terjedt el széles körben az ultrahang használata (és amikor még én sem születtem meg!). Az utóbbi jónéhány évben pedig az University of Maryland (Baltimore) professzora, ahol különböző MRI technológiákkal vizsgálják a nyelv alakját.

Csütörtök délelőtt a tanszéken egy összefoglaló előadást tartott az ultrahangos kutatásáról. Az előadást rengeteg kérdés követte, majd utána három másik PhD hallgatóval volt lehetőségem együtt ebédelni vele! A közvetlen beszélgetés rendkívül hasznos volt, sok jó ötletet adott a kutatásomhoz. Ebéd után részletesen bemutattuk a labort és a készülőben lévő folyóiratcikkünket, amiről nagyon pozitív véleménye volt. Már csak meg kell írnunk rendesen a következő hetekben!
Péntek délelőtt folytattuk a Speech Production Lab bemutatását. Közben megérkezett postán Edinburgh-ból egy fém sisak, amit az ultrahangos felvételekhez fogunk használni, hogy a fej ne mozduljon el hosszabb felvételek során (valami ilyesmi, Headset). Szóval gyorsan kipróbáltuk a sisakot is - résztelesebben majd írok róla jövő héten.
Péntek délben megint egy beszélgetős ebéd volt, ezúttal a laborunkban lévő lelkes undergrad hallgatókkal együtt:

(balról jobbra: Steven, Tamás, Maggie, Prof Stone, Denice; valamint a képen nem látható Andy és Rebecca)

Pszichoakusztika, a félév vége felé

Elkészültem végre az utolsó házi feladattal is Pszichoakusztikából: összesen 6 folyóiratcikket kellett elolvasni és a megadott kritériumok szerint összefoglalni; emellett 4 számítógépes labor kísérletet végeztünk el, amikből szintén összefoglalót írtunk. Mivel én csak "belehallgatok" a tárgyba, ezért a folyamatos órai készülés mellett mindössze ennyi feladatot végeztem el a féléves követelményekből, azaz nem írtam félévközi ZH-t, nem tartok a félév végén előadást, és vizsgázni sem fogok. Ennek ellenére az az érzésem, hogy elég kemény volt végigcsinálni, főleg azért, mert az ultrahangos kutatásomra koncentráltam közben. Az átlagos hallgatóknak pedig 3 hasonló tárgyuk van egy félévben. Tárgyanként 1-2 nap könnyen elmegy a heti felkészülésre, szóval egész komoly teljesítmény végigcsinálni egy félévet!

Leírom azt is, hogy milyen témák voltak a félév során, hátha valakit érdekel:

• Methods in psychoacoustics
• Sensitivity and Signal Detection Theory
• Clinical decision making
• Loudness
• Masking
• Temporal processing
• Spatial hearing
• Pitch perception

Speech Acoustics óra

Steven ebben a félévben "Speech Acoustics" (Beszédakusztika) előadást tart undergrad hallgatóknak. Nagyon kíváncsi voltam erre a tárgyra, mivel annak idején 2009-ben nekünk is ezt a tárgyat tartotta, aminek során megismerkedtem vele. Most végre beültem meghallgatni egy előadást, ami éppen a szonoráns beszédhangok képzéséről szólt, kiemelve a nazális (pl magyarban m, n, ny) hangok képzését.

Az óra elején először a félévközi ZH egyik példáját oldottuk meg. Ugyan már fel voltam készítve mások tapasztalatáról a hallgatók matematikai képességeiről, de azért mégis meglepődve tapasztaltam, hogy egy sima egyenletet is nagyon nehezen tudnak megoldani. Kérdeztem Steven-t az óra után, hogy mi lehet ennek az oka? A válasz egyszerű: mivel ők bölcsész hallgatók, az egyetemi alapképzésben matematikával minimálisat találkoznak, így hamar elfelejtik a középiskolai anyagot.

Az előadás stílusa egyébként nagyon tetszett, szerintem érdekes lehetett a hallgatóknak is. A beszédminták mellett láttunk sok ábrát az orrüregről és a hozzá csatlakozó rengeteg kisebb-nagyobb üregről, aminek láttán az ember mindig meglepődik, hogy hogyan fér el ennyi minden az arcunkban:

link

Hao nélkül

Hétfőtől Hao már sajnos nem dolgozik a laborban. Viszonylag régóta keresett állást - nemrég volt állásinterjún Los Angelesben. Múlt hét közepén tudta meg, hogy felvették az egyik helyre, és kedden már dolgoznia kell San Franciscoban - nem sok időt hagyott neki a cég az összepakolásra és költözködésre!

Ez egyben azt is jelentette, hogy pénteken találkoztam vele utoljára. Sok sikert kívántam neki az új munkahelyén, és a szokásos "See you"-val búcsúztunk. Sajnálom, hogy elment, mert jókat lehetett vele beszélgetni az itteni dolgokról valamint Kínáról; ő pedig Európára volt nagyon kíváncsi.

Cascade park a Benczes családdal

István (egy itteni Fulbright-os professzor) már a megérkezésemkor is sokat segített; felesége Réka pedig még ősszel hasznos tanácsokkal látott el minket, hogy mit lehet csinálni Bloomingtonban a gyerekekkel (nekik 4 év körüli ikreik vannak: Barni és Teó). Most végre össze tudtunk hozni egy találkát, ahol a gyerekek is megismerkedhettek egymással. A hely pedig mindenki nagy kedvence, az óriás csúszdás Cascade park!

A gyerekek hamar megbarátkoztak. Lili részéről ezt könnyebbé tette, hogy Teó egy kicsit hasonlított az unokatesóra - az elején emiatt mindig Krisztinek szólította. Mindenesetre jókat szaladgáltak együtt és nagyokat kacagtak.

A buggyant vízben turkálásban pedig mindannyian szívesen részt vettek, amíg a gonosz szülők (mi) rájuk nem szóltunk és eltereltük őket másfelé.

Szóval ez egy nagyon kellemes vasárnap délután volt a kissé borús idő ellenére. Istvántól megtudtam, hogy az állatkert Indianapolisban és a kincsmosás Nashville-ben szintén jó program lehet a gyerekekkel. Meg hogy innen South Carolina óceánpartjára érdemes kiruccanni nyáron. Remélem, összefutunk még itt Bloomingtonban a Benczes családdal! (ők csak a szemeszter végéig, májusig vannak itt)

Családi kiruccanás a Griffy tóhoz

Mivel szombat délutánra 28C lett, egyértelmű volt, hogy kirándulni indulunk valahova. Most a közeli Griffy tavat választottuk, ahol korábban (még télen a hóban) jártam már egyedül.

Ábel szerencsére szívesen beül a hordozókendőbe Bernihez, ezért most még egyszerű a kirándulás. Ha ő is elkezd járni, akkor valószínűleg lényegesen lassabb tempóban haladunk majd.

Lili nagy álma, hogy fára mászhasson. Függőlegesen még nem nagyon megy, de a kidőlt fákon bátran sétálgat.

Húsvéti tojásvadászat

A héten kaptunk az ajtó alá csúsztatva egy posztert, hogy szombaton húsvéti tojásvadászat lesz gyerekeknek. Egyértelmű volt, hogy megyünk!

Voltak tényleg jó programok: körbe-körbe szaladgálás földre ragasztott papírtojásokon, hotdog-fánk-kávé, folyamatos ajándéksorsolás, és persze a lényeg: a tojásvadászat a fűben!

Lili ez utóbbit nagyon élvezte, csak az volt a nagy bánata, hogy az összegyűjtött műanyag tojásokat vissza kellett adni. De kaptak cserébe egy kis zacskó édességet, ezzel azért ő is megbékélt.

Ábel pedig kapott egy nyuszis szemüveget. Szerencsére még túl kicsi ahhoz, hogy háborogjon az ilyesmikért :)

Mindenki nagyokat mosolygott a gyerekekre; és persze sokan rögtön gügyörésztek Ábelnek és kérdezték, hogy tetszik itt. Nekünk furcsa, hogy ilyen közvetlenül leállnak beszélgetni az emberek, de a tapasztalatok szerint az amerikaiak ilyenek.

Softball meccs

Sokat gondolkodtunk már azon, hogy milyen sporteseményre tudnánk elmenni; hiszen az amerikai egyetemi élet erről is híres. Korábban voltam kosárlabda meccsen, de az nem túl izgalmas a gyerekeknek. Szerencsére a baseball sokkal családbarátabb: az egyetemi baseball pályán például külön családi piknikező hely van, ahol a gyerekek szaladgálhatnak. Baseball helyett most egy softball meccsre jutottunk el, ami alapvetően nagyon hasonló, csak lányok játsszák.

Maga a játék egyébként nem volt különösebben izgalmas, mert a Penn State nagyságrendekkel jobban játszott, mint az IU, de legalább most már van élményünk az egyetemi sporttal kapcsolatban is. Ábel nagy áhítattal nézte a játékot, Lili pedig azon csodálkozott, hogy a játékosok arca miért van kifestve.

Ultrasound project meeting

Minden héten csütörtök délben összejövetelt tartunk a laborban az ultrahangos kutatás előrehaladását megbeszélni. Most már egész sokan érdekeltek ebben - a max létszám 9 lenne (Steven, Hao és én a laborból; Jonathan egy nyelvész PhD hallgató, aki kirgiz és más ázsiai nyelveket fog vizsgálni; Rebecca, Denice, Sarah, Andy és Shanna pedig érdeklődő BA-s hallgatók). A héten Steven beteg volt, ezért én vezettem a beszélgetést.
1) először átbeszéltük a kérdéseket, amit a konferencián kaptam, hogy ki mit válaszolt volna rá.
2) Jonathannal tanakodtunk, hogy az ultrahang videót és a beszéd felvételt hogyan lehetne összeszinkronizálni (mivel a két csatorna rögzítése teljesen külön történik, ez nem is olyan egyszerű feladat).
3) Elmélkedtünk arról, hogy mi lehet az oka, hogy bizonyos beszélők esetén lényegesen jobban látszik a nyelvkontúr az ultrahang képeken, mint másoknál. Sőt, úgy tűnik, hogy azonos beszélő esetén is lényeges különbségek lehetnek napszak / hidratáltsági állapot / egyéb tényezők függvényében. Úgy néz ki, Andy alaposabban utánajár ennek, és egy kísérletsorozatot fog végezni, amiben én is segítek.

Szabadban (ismerkedés a fűvel)

Ismét kihasználva a jó időt, és a biciklis utánfutót, eltekertünk az egyetemi campus egyik füves-kiülős részére. Illetve a kellemes napsütés mellett azért nagyon erős szél is fújt - valaogy Bloomington mindig szeles.

Amíg a gyerekek játszottak, én a Pszichoakusztika következő házifeladatot próbáltam teljesíteni (egy folyóiratcikket kell elolvasni és összefoglalni). De valahogy őket is jobban érdekelte a tudomány :)

Ábel pedig megismerkedett a zöld fűvel közelről - ez volt élete során az első alkalom, amikor megszemlélhette (és megkóstolhatta) ezt az érdekességet.

Könyvtárak gyerekeknek

Több ismerős tanácsa is az volt, hogy olyankor, amikor nem lehet a szabadba menni (eső, hó, fagy, ...), a legjobb program a városi könyvtár. Hétfőn délelőtt volt alkalmunk ezt kipróbálni négyesben. Mi csak simán a Monroe County Public Library-ban és a hozzá kapcsolódó játszószobákban nézelődtünk, de más alkalmakkor sok szervezett program van kisgyerekek számára. Mivel az USA-ban a bölcsi / óvoda meglehetősen drága, ezért iskolás kor előtt jóval több gyerek van otthon, mint nálunk - és nekik szerveznek közösségi programokat.

Lili talált is magának egy szimpatikus babaházat, amivel remekül elszórakozott. Ábelnek pedig kerestünk kisbabás játékokat - ezek is a könyvekhez hasonlóan sorakoznak a polcon, kis táskákba csomagolva.

A másik könyvtár, aminek gyakori látogatói vagyunk, a Campus View családi könyvtár. Ez ugyanazon az emeleten van, ahol mi lakunk, szóval ki sem kell menni az épületből. Lényegében két apartman van összevonva és átalakítva könyvtárrá. Ott is van sok kisgyerekes könyv, és néhány játék, valamint rajzolgatni is lehet; szóval Lili lelkes látogatója. Kislányunk egyébként szívesen olvassa az angol mesekönyveket (mármint én olvasom angolul és utána magyarul is); most az otthoni Eperke - itteni Strawberry Shortcake a kedvenc.

Az egyik könyvtárlátogatás során beszédbe elegyedtem Charles-szal, aki szintén a Campus View-ban lakik családjával (felesége és 1,5 éves kislányuk, Nathalie). Ő amerikai; korábban zongorázni tanult, és nagy hatással voltak rá a magyar zongoristák! Megbeszéltük, hogy ha legközelebb összefutunk, tanítok neki pár szót magyarul.

Hungarian Studies Conference

Azt már sokszor emlegettem, hogy az Indiana University-n van magyar nyelvű oktatás, és a magyar nyelv kutatásával is foglalkoznak néhányan. Télen érkezett a felhívás, hogy konferenciát szerveznek (Inaugural Conference of the Hungarian Cultural Association), ezért én is jelentkeztem egy előadással, amiben az itteni kutatásom kezdeti eredményeit terveztem bemutatni.

Az én szekciómban hárman voltunk: először Kati, egy bostoni Fulbright ösztöndíjas mesélte el a nagypapája élettörténetét a 20. század történelmébe beleszőve, majd Jessica, az egyik helyi magyar felesége tartott előadást az Istán, a király rockoperáról.

Végül következett az én előadásom, melynek témája az ultrahangos nyelvkövető algoritmusok összehasonlítása volt beszédszintézis céljából.

Mivel az enyém volt a konferencia utolsó előadása, és a téma is izgalmasnak tűnt a többiek számára is, ezért meglepően sok (kb 10-15) kérdést és hasznos megjegyzést kaptam. Igyekeztem érdekessé tenni az előadást hangmintákkal és ultrahangos videókkal; a visszajelzések alapján (és Steven véleménye szerint is) jól sikerült!

Leonard spring, vízesés

Az egyik professzor feleségétől kaptunk néhány tippet, hogy hova érdemes mennünk kirándulni jó idő esetén. Ezek egyike a Bloomington közelében található vízesés, a Leonard spring. Az autóból kiszállva észrevettük, hogy egy farm mellett vagyunk, ezért először megnézegettük a gyerekekkel a fekete teheneket.

A hosszú lépcsőzés közben meg is kellett pihennünk kicsit. Szerencsére Liliben volt bőven lelkesedés a kirándulásra, ezért ő önként sétálgatott, és csak Ábelt cipeltem (mint a későbbi képeken is látszani fog, ez nem babakocsis hely!)

A vízesés tényleg gyönyörű szép volt! Csak arra kellett vigyáznunk, hogy senki ne pottyanjon bele.

Ábelnek is kimondottan tetszett a folyamatosan csobogó víz morajlása. És persze az erdőben is jól érezte magát.

A végén pedig találtunk egy kis tavacskát, ahol a vízesések összefolynak. Hallottunk vadkacsákat is a távolban, és egy darabig próbáltuk követni őket, de aztán szomorúan vettük tudomásul, hogy túl messze vannak a lápos-mocsaras tóban, ezért nem lehetett közelről megnézni őket. De a kirándulás remek volt a családdal!

Anna látogatása

Még januárban, amikor lekéstem a washingtoni csatlakozást, egy napot egy ottani magyar Fulbright ösztöndíjasnál, Annánál töltöttem. Most hétvégén pedig Anna látogatott Bloomingtonba előadást tartani, és egy napot nálunk is volt.

Ábel már megérkezésekor nagyokat vigyorgott rá, Lilinek kb 5 percbe telt megbarátkozni vele. És persze rögtön megmutogatta az összes babáját, könyvét, játékát és mindenféle mütyürjét.

Anna elkísért minket a Cascade parkba is, bár a csúszdázásban nem volt olyan lelkes, mint Lili szerette volna :) De azért remekül szórakoztunk, és uzsonnáztunk egy jót a szabadban.

Erre a hétvégére a szokásos kisméretű autónk helyett 4 kategóriával nagyobbat kaptunk (későn értem oda az autókölcsönzőbe, és már csak ez volt). Nagyon jó volt vezetni a Buick Enclave-et! (vadiúj 2014-es, eddig összesen 1800 mérföld volt benne).

Mivel 7 üléses autó, ezért kimondottan kényelmesen elfértünk benne. Csak túl messze volt Ábel, amikor a cumit kellett visszaadni a szájába. De végre nem volt az az érzésünk, hogy minden autó jóval nagyobb nálunk az úton (itt a városban a tipikus amerikai autók hasonló méretűek).

Piac újra

Még télen voltam többször a piacon, ami akkor a hideg miatt a Harmony School tornatermében volt. Azóa több helyről hallottuk, hogy igazán akkor lesz ez érdekes, amikor megjön a tavasz, és kiköltöznek a szabadba. Emiatt megnéztük az idei első kinti piacot. A zöldség választék azért még mindig nem olyan nagy, de nézelődtünk és ittunk egy finom kávét.

Séta közben Lili meglátott egy óriás nyuszit (ember beöltözve), és persze nagyon kíváncsi volt, ezért közelebb kellett mennünk. Édességet osztogatott a kisgyerekeknek. Kislányunk kíváncsisága azonban nem tudta legyőzni a bátortalanságát, ezért többszöri kerülgetés után is elmaradt a nyalóka beszerzése. Azóta viszont minden nap emlegeti Lili, hogy ha újra találkozna a nyuszival, most már nagyon igazán odamenne hozzá! Sőt, egyik délután azzal álmodott, hogy végre megkapta az áhított nyalókát a nyuszitól :)

Most szombaton húsvéti tojáskeresés lesz a közelben a réten, meglátjuk mi lesz belőle!