Biciklis vontatás

Hétközben szerencsére jó idő volt, ezért ki tudtuk próbálni új szerzeményünket, a biciklis vontatót.

Lilinek kimondottan tetszett! Szerencsére Ábel sem tiltakozott nagyon, bár szerintem ő a biciklizős részét inkább csak megtűrte, és boldog volt, hogy Lilike mellett üldögélhetett.

Mivel most már van két felnőtt bicikli és egy vontató, el tudtunk indulni az egyetemi campus felé bringázni egyet. Messze azért nem mentünk, mert egyelőre csak tesztelés alatt áll! De mindenesetre aki látott minket, nagyokat mosolygott :)

Cascade park

Ősszel, amikor készülődtünk az amerikai utazásra, az egyik itteni Fulbright ösztöndíjas családból Réka összeállított néhány hasznos tudnivalót Bloomingtonnal kapcsolatban. Ezek között volt a játszóterek listjája is, amik közül kiemelte a Cascade parkot, ami egy erdőcske közepén lévő csúszdapark.

A hétvégére újra megérkezett a szép tavaszi idő, így kihasználtuk ezt és elautóztunk az óriás játszótérre. Itt végre volt egy kis élet: szaladgáló gyerkőcök mindenütt! (a lakásunk környékén ugyan van legalább 6 játszótér, de a gyerekek valahogy hiányoznak, akik használnák őket). Lili persze nagyon élvezte az óriás csúszdákat meg a mindenféle játékokat.

Amíg Berni és Lili csúsztak, addig én Ábellel a padon üldégélve megismerkedtem egy amerikai anyukával és picibaba kislányával - persze a babák nagyokat vigyorogtak egymásra. Gyorsan ki is faggattam, hogy mit érdemes csinálni a gyerkőcökkel a környéken - ajánlotta a Wonderlab-et és a városi könyvtárat, valamit a BUG gym-et mindenféle gyerekprogramok miatt. És kedvesen felajánlotta, hogy készít négyünkről képet, így éltünk is a lehetőséggel!

Látogatás Stevenéknél

Steven meghívott minket szombatra egy kis közös játékra a gyerekeknek, meg ebédre. Szóval délelőtt 10 körül érkeztünk Ellettsville-be egy szép családi házas övezetbe (Berni szerint az amerikai filmekben tipikusan ilyet szoktak mutogatni). A gyerekek mindkét oldalról eléggé kétségbe estek először - Lili csak rám csimpaszodva volt hajlandó beljebb menni; Nehemiah pedig Steven-nél sírdogált. De aztán megnyugodtak, és kezdődhetett a móka a pincében (vagy alagsor?). Szóval a ház alsó részében egy nagy szoba csak a gyerekeknek van berendezve - játékok szétszórva mindenütt. Amíg a gyerekek játszottak (leginkább külön; még nem megy jól az együtt móka), addig beszélgettünk Meredith-el az eddigi itteni tapasztalatainkról.
Aztán délben ettünk egy amerikai ebédet: sajtos melegszendvics párolt zöldségget. Itt a vacsora a főétel, de szerencsére ezzel is jóllakott mindenki! Berni pedig narancsos-csokis muffint sütött, szóval volt desszert is. Aztán amikor indultunk haza, Lili közölte, hogy "nem akarok hazamenni"; meg később délután, hogy "mikor megyünk vissza Steven-ékhez?", szóval valószínűleg tetszett neki. Ábelnek is, ő mindig mosolygott és örömködött a fiúknak.

Végre megjelent a folyóiratcikkem

Ez ugyan nem kapcsolódik az itteni kutatásomhoz, mert egy évvel ezelőtt készítettük a cikket, de nagyon büszke vagyok rá, mert egy fontos nemzetközi folyóiratba készült, és végre megjelent:

Tamás Gábor Csapó, Géza Németh, ,,Modeling irregular voice in statistical parametric speech synthesis with residual codebook based excitation'', IEEE Journal on Selected Topics in Signal Processing, Vol. 8., No. 2., pp. 209-220. link

A tartalma a blog olvasói számára valószínűleg kevésbé izgalmas, de egy rövid részt kivágok belőle: 

"Tamás Gábor Csapó (S’10) was born in Mosonmagyaróvár, Hungary, in 1985. He obtained his MSc in computer science from the Budapest University of Technology and Economics (BME), Budapest, Hungary in 2008. Since 2008, he has been a PhD student at the Speech Technology Laboratory of BME. In 2007, Mr. Csapó was awarded with 1st prize of the National Conference of Scientific Student’s Associations, Hungary. He received a CIRE student grant of the Acoustical Society of America in 2010 and a Fulbright scholarship in 2013. His research interests include speech synthesis, speech analysis, excitation models and subglottal resonances in speech acoustics."

Gurulós járgányok

Szerencsére Bloomingtonban rendkívül jól lehet bringázni, amit én rendesen ki is használok. Azért jó lenne, ha a családdal együtt is tudnánk menni, ezért próbálkozunk mindenfélével.

1) Vettem egy második felnőtt biciklit, ami nem is akármilyen: Autobike. Az itteni automata sebváltós autókról már írtam, hogy élvezet őket használni - hát most kiderült, hogy ezt kitalálták bicikliből is. Nagyjából úgy működik, hogy ha gyorsabban megy az ember, akkor a hátsó kerékbe épített centrifugális erőt mérő érzékelők hatására automatikusan vált a bicikli. Nagy találmány! De azért ez annyira nem elterjedt, mint az automata sebváltós autó.

2) Otthon nálunk nagy divatja van a mindenféle futóbicikliknek, amikkel a gyerekek imádnak száguldozni. Itt ez valamiért kevésbé népszerű. Hosszú keresgélés után sem találtam ilyet Lilinek; van helyette viszont egy háromkerekű tricikli!

A lelkesedés nagy volt, amikor meglátta, de sajnos a környék elég dimbes-dombos, ezért nehezen tud vele közlekedni Lilike. De legalább lehet tolni hátulról.

3) Amikor két gyerkőc van, akkor a biciklis ülés már nehezebben használható. Erre is van megoldás, az utánfutós kiskocsi. Pénteken volt nálunk a laborban Dr Withnell professzor egy kísérlet miatt, és a beszélgetés során kiderült, hogy kb 15 éve, amikor Bloomingtonba költöztek két kisgyerkőccel, akkor sokat használtak ilyet. Megadta a felesége elérhetőségét, hogy keressem bátran. Írtam hát neki egy emailt, és tényleg nagyon segítőkész volt a saját tapasztalataikkal.

Ábel ugyan még picike ehhez, de előbb-utóbb, ha már tud ülni, akkor szerintem nagyon fogják élvezni. A héten találtam egyet a craigslisten, szóval beszereztem és az erkélyen várja a jóidőt :)
(a kép még nem nálunk készült, csak bolti)

Cikkírás: Interspeech lefújva

Kb egy hónapja határoztuk el Steven-nel, hogy érdemes lenne az első ultrahangos eredményekből egy cikket írni az Interspeech-re. Ez egy konferencia sorozat, ami minden évben máshol van a világban, és idén Szingapúrban lesz. Emiatt az elmúlt időszakban megfeszített tempóban dolgoztunk azon, hogy minden elkészüljön: beszéd+ultrahang felvételek készültek, aztán kézzel berajzolgattuk a nyelvkörvonalakat, végül pedig néhány programmal automatikus nyelvkontúr követést is készítettünk. Sajnos a határidő viszont túl közeli volt, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy a cikk jobb minőségű lesz, ha nem kapkodjuk el és szánunk rá még 1-2 hetet.
Közben egyik nap volt a laborban a Philips-től egy hölgy, aki az ultrahang gépet jött mutogatni. Mármint nagyjából tudjuk már, hogy mi hogyan működik, de azért még mindig van benne újdonság!

St Paul templom

Még februárban hallottam David-től, az egyik bloomingtoni professzortól, hogy a St Paul is egy katolikus templom, ami kicsit közelebb van hozzánk (régebben a St Charles-ba jártam). Most a családdal is eljutottunk végre ide. Berni szerint is jól követhető az amerikai mise. Lili pedig nagyon szívesen énekelt: főleg akkor, amikor mindenki más csöndben volt :)
A mise után kifelé menet a pap mindenkitől lelkesen búcsúzkodott. A helyi közösség egyik vezetője pedig kérdezte tőlünk, hogy látja, hogy újak vagyunk erre, és ha bármiben segítségre van szükségünk, akkor keressük nyugodtan. Azt javasolta, hogy a délelőtti mise kicsit jobb lehet a gyerkőcökkel, mert a nagyobbaknak ott vannak feladatok, amit nagyon szoktak élvezni.

Berni szülinap

Szombaton volt Berni születésnapja, így ezt igyekeztünk minél jobban megünnepelni. Ebédre Steven ajánlása miatt a Texas Roadhouse-ba mentünk, ami olyan igazi amerikai étteremnek tűnik: boxos ültetés, frissen sült steak mindenütt, IU diák pincérek és pincérlányok, nagy kivetítőn sportesemények, és persze hamburgerek nagy választéka.

Mindenkinek találtunk kedvére valót! Előételnek földimogyoró és édes zsemle édes vajjal, majd finom texasi hamburger következett.

Én pedig sült édeskrumplit kóstoltam köretnek - a lelkesedés azóta is tart, Berni már többször sütött és nagy rajongói vagyunk!

Philip látogatása

A korábbi szobatársam, Philip is kíváncsi volt a családra, meg Lili is mindig emlegette, hogy mikor láthatja már a "szobapajtásomat"? Ezért meghívtuk péntek délután Philip-et egy kis mókára. Szerencsére nagyon szép idő volt, így végre megint használhattuk a teraszt.

Kellett egy kis idő, amíg megbarátkoztak egymással a gyerekekkel, de szerencsére Philip is szereti a kisgyerkőcöket, így hamar eljött a közös matricázás ideje Lilivel :) Meg kislányunk bemutatta tánc és énektehetségét is mindenki nagy örömére!

Nyelvkontúr követés

Mint említettem, a kutatás is folytatódik: egy nyár végi konferenciára tervezünk cikket beadni, a határidő másfél héten belül van. Szerencsére még a hazautazás előtt előkészítettem mindent, amit lehetett, szóval egész jól állunk. A héten készítettünk rövid felvételeket párhuzamos beszéd + videó + ultrahang jelet rögzítve. Az 'I owe you a yoyo' mondatot kellett kimondani, ami nekem azért nehezen megy. Mindenesetre a cikkben használandó anyag megvan négy beszélőtől! A következő feladat: kb. 1500 ultrahang képen kézzel be kell jelölni a nyelv körvonalat. Minél több embernek.

Egyelőre egész jól haladunk, az anyag negyedének manuális berajzolgatásával már végeztünk is ma. Szerencsére vannak lelkes hallgatók a laborban, akik szívesen foglalkoznak ezzel a témával. Jövő héten pedig ezt fogjuk összehasonlítani az automatikus nyelvkontúr követő algoritmusokkal.

Hétköznapok

A héten újra elkezdtem a kutatást az egyetemen (erről írok mindjárt külön), így napközben Berni van a gyerekekkel. Eddig remek programokat sikerült kitalálniuk! Persze segít az, hogy sok játékot kaptunk ismerősöktől Lilinek (illetve még az elején én is igyekeztem ebből a szempontból is berendezkedni).

A napokban pedig Steven hozott egy babahintát Ábelnek, amit ők már nem használnak. Azt hiszem, ez nagyon bejön a kisfiunknak!

Kedden megérkezett a jó idő, napközben +20C körül volt, ezért lehetett végre élvezni az erkélyünket. Napközben madárcsicsergést, mókusszaladgálást, és persze a mellettünk lévő óvodából a gyerekzsivajt lehet hallgatni itt.

Szerdán volt az egyetemen a március 15-i ünnepség, aminek egy részére mi is benéztünk. Voltak Petőfi-versek (magyarul tanuló amerikai diákoktól), zene és mindenféle köszöntő. Találkoztunk újra - most már családostul - a magyar kávé óráról ismerős emberekkel, és nagy örömmel fogadott minket mindenki.

Első hétvége

Amikor megérkeztünk, akkor még volt egy kis hó, szóval tudtunk építeni mini-hóembert és Lili boldogan sétált a hóban, ami idén Magyarországon lényegében kimaradt a télből.

Az első napokban próbáltuk családos szempontból is felfedezni a környéket. Szóval a Campus View közelében kb 6 db játszótér van, ez igazi kisgyerek-paradicsomnak számít! Ami talán meglepő, hogy a rengeteg lehetőség ellenére nagyon kevés kisgyerekes családdal találkoztunk eddig a játszóterek környékén. Talán ez kevésbé népszerű szórakozás itt, mint Budapesten?

A hétvégi jó időt kihasználva ellátogattunk a Griffy Lake-hez, és tettünk egy kellemes kirándulást. Amíg mi Lilivel sétálgattunk, Berni gyakorolta az angolt (nem tudta összecsukni a babakocsit, és lelkesen a segítségére siettek).

Megérkezett a család Bloomingtonba

Még február 25-én hazarepültem a többiekért.

Nagy öröm volt újra találkozni, mert korábban sosem voltam ennyi ideig távol Bernitől (feleségem), Lilitől (2,5 éves kislányunk) és Ábeltől (4 hónapos kisfiunk). Szóval hamar eltelt az egy hét, és utaztunk is vissza közösen az USÁ-ba, március 5-én.

Mosonmagyaróvár - Bécs - Washington DC - Indianapolis - Bloomington, 1 nap alatt
A bécsi reptérre kivittek a szülők, segítettek feladni a csomagokat. Bizony kellett a segítség, mert 2 kisgyerekkel, 5 kézipoggyásszal és 4 nagy bőrönddel utaztunk. A check-in-nél jött a meglepetés: az én ülőhelyem pár sorral arrébb volt a többiekhez képest. Nagyon nem örültem ennek, de szerencsére a gépen az Austrian-es stewardessek megoldották, hogy egymás mellett ülhessünk, így egész kényelmes utunk volt, soksok mese nézéssel. A Washington Dulles átszállásnál a múltkori géplekésős tapasztalatom miatt most rohantunk mindenhol, amilyen gyorsan csak lehetett. A legtöbb helyen látták, hogy kisbabával utazunk, ezért előre mehettünk. Most nem volt nagy a tömeg, így bőven elértük a csatlakozást. Az indianapolisi repülőtérre azért már elég kimerülten érkeztünk. Amikor Steven megjött az autóval, Lili rögtön kényelembe helyezte magát az autós ülésben, és kidőlt aludni (előtte meglepően jól bírta; még hazai idő szerinti hajnali 1-kor is ugrándozott). Aztán amikor megérkeztünk a blommingtoni szálláshoz, megpróbáltuk becsempészni a gyerekeket alva - na ez nem sikerült.

Lilinek eszébe jutott a sok játékbaba és a trambulin, amit régebben Skype-on mutattam neki, szóval gyorsan ki kellett próbálni mindent. De aztán utána pihentünk egy jó nagyot mindannyian.