Megérkezett a család Bloomingtonba

Még február 25-én hazarepültem a többiekért.

Nagy öröm volt újra találkozni, mert korábban sosem voltam ennyi ideig távol Bernitől (feleségem), Lilitől (2,5 éves kislányunk) és Ábeltől (4 hónapos kisfiunk). Szóval hamar eltelt az egy hét, és utaztunk is vissza közösen az USÁ-ba, március 5-én.

Mosonmagyaróvár - Bécs - Washington DC - Indianapolis - Bloomington, 1 nap alatt
A bécsi reptérre kivittek a szülők, segítettek feladni a csomagokat. Bizony kellett a segítség, mert 2 kisgyerekkel, 5 kézipoggyásszal és 4 nagy bőrönddel utaztunk. A check-in-nél jött a meglepetés: az én ülőhelyem pár sorral arrébb volt a többiekhez képest. Nagyon nem örültem ennek, de szerencsére a gépen az Austrian-es stewardessek megoldották, hogy egymás mellett ülhessünk, így egész kényelmes utunk volt, soksok mese nézéssel. A Washington Dulles átszállásnál a múltkori géplekésős tapasztalatom miatt most rohantunk mindenhol, amilyen gyorsan csak lehetett. A legtöbb helyen látták, hogy kisbabával utazunk, ezért előre mehettünk. Most nem volt nagy a tömeg, így bőven elértük a csatlakozást. Az indianapolisi repülőtérre azért már elég kimerülten érkeztünk. Amikor Steven megjött az autóval, Lili rögtön kényelembe helyezte magát az autós ülésben, és kidőlt aludni (előtte meglepően jól bírta; még hazai idő szerinti hajnali 1-kor is ugrándozott). Aztán amikor megérkeztünk a blommingtoni szálláshoz, megpróbáltuk becsempészni a gyerekeket alva - na ez nem sikerült.

Lilinek eszébe jutott a sok játékbaba és a trambulin, amit régebben Skype-on mutattam neki, szóval gyorsan ki kellett próbálni mindent. De aztán utána pihentünk egy jó nagyot mindannyian.