Még februárban hallottam David-től, az egyik bloomingtoni professzortól, hogy a St Paul is egy katolikus templom, ami kicsit közelebb van hozzánk (régebben a St Charles-ba jártam). Most a családdal is eljutottunk végre ide. Berni szerint is jól követhető az amerikai mise. Lili pedig nagyon szívesen énekelt: főleg akkor, amikor mindenki más csöndben volt :)
A mise után kifelé menet a pap mindenkitől lelkesen búcsúzkodott. A helyi közösség egyik vezetője pedig kérdezte tőlünk, hogy látja, hogy újak vagyunk erre, és ha bármiben segítségre van szükségünk, akkor keressük nyugodtan. Azt javasolta, hogy a délelőtti mise kicsit jobb lehet a gyerkőcökkel, mert a nagyobbaknak ott vannak feladatok, amit nagyon szoktak élvezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése