Pár hete elkezdtünk Steven-nel egy angol beszédadatbázist felvenni, amiben a beszéd rögzítése mellett a lényeg az ultrahangos videó eltárolása.
Most végre én is sorra kerültem, mert magyarra is készítünk hasonló felvételeket. A kütyük összerakásával ezúttal Andy, az egyik hallgató segített. Először az EGG-t erősítettük fel a nyakamra, amely a hangszalagrezgést rögzíti. Korábban sosem csináltam ilyet, szóval kicsit fura volt a nyak köré tekert szalag, de ezt azért könnyen ki lehet bírni hosszabb ideig is. Utána következett az ultrahangos sisak:
Ez arra jó, högy rögzíti az ultrahang fejet az én fejemhez képest. Mert ha a kezemben tartanám, akkor nagyon könnyen elmozogna jobbra-balra vagy épp döntve, és az nem olyan jó. Szóval sok-sok csavart be lehet tekerni, amikkel megszorítható a sisak, és ezáltal nem tud elmozdulni az állam alól az ultrahangos rögzítő fej. Persze ez már kevésbé kényelmes viselet, néhány 10 percnél többet nem is lehet egyszerre használni, mert a kísérleti alany nyaka hamar elfárad. Meg messzire sem lehet menni, mert mindkét kábel csak 2-3 m hosszú, és ráadásul a csendesszoba két különböző sarkában lévő géphez vannak kötve. De azért jó móka volt, a hetekben folytatjuk :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése