2014. február 13., csütörtök

Szülinap

Na nem az enyém, az még januárban volt :) Szóval ma ünnepeltük Steven születésnapját! Az volt a terv, hogy Hao-val együtt csatlakozunk a családi vacsorához (Steven + felesége + gyerkőcök) a Panera Bread evőhelyen este 6-kor. A laborból Hao vitt kocsival, így a 10 perc sétányi utat sikerült megtennünk kb 15 perc alatt az autóban ülve. Az étterembe érkezve Steven azzal várt minket, hogy változott a terv: a gyerekek hulla fáradtak, mert egész délután futkároztak, ezért inkább az lett a döntés, hogy a vacsorát megvesszük a Panerában, majd take-away módon náluk fogyasztjuk el. Szóval megint irány Ellettsville! A vacsi finom volt; én ismét egy üveg borral járultam hozzá, és Steven-t megajándékoztam egy kis origami-gömböccel. Aztán még sokat beszélgettünk az itteni oktatás küzdelmeiről: a tárgyban, amit jelenleg oktat, komoly problémák vannak a hallgatók matematikai alapozásával. Mint arra már Gábor is rámutatott, ez viszonylag egy általános probléma az alsóbb éves egyetemisták körében. Ha jól értettem, időnként próbálják megreformálni az amerikai általános és középiskolai oktatást, hogy ez jobb legyen, de nehezen megy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése