Szóval még szerdán beköltöztem a Campus View apartmanunkba, és most már fényképeket is készítettem, hogy Ti is láthassátok, hol lakom.
Először is, ha távolabbról közelítünk, akkor látható, hogy ez egy kb 10 emeletes épület, ami körül egy nagy füves-fás park található. Az épület aljában egyébként van egy bölcsi, mellettünk nem messze pedig egy óvoda, szóval tényleg úgy van, ahogy otthonról gondoltuk: ez a kisgyerekes környék :)
A főépület körüli séta során találtam egy kiülős helyet is; úgy hallottam a többiektől, hogy ide jobb idő esetén ki lehet majd nézni egy BBQ-ra.
Ha közelítünk a Campus View épületéhez, már látható is a mi lakásunk: a földszinten a kékkel bekeretezett három ablak tartozik hozzánk. Mint láthatjátok, erkély is van, aminek megint tavasztól örülhetünk majd. És mivel a földszinten van, nem kell lépcsőzni vagy liftezni, ami pedig a babakocsi tologatása szempontjából lesz hasznos.
A konyha egész berendezett volt már az elején is. Van hűtő, sok polcos szekrény, sütő, páraelszívó és még konyhamalac is. Azt mondjuk nem értem, hogy miért úgy rendezték el, hogy az egyik lámpa kapcsolója pont a hűtő mögött van, de talán majd kiderül egyszer. A mikró és a többi dolog (pl. a hűtő tetején látható színes homok) már saját szerzemény!
Ahogy már korábban is írtam: kilátás a hóra és a játszótérre. Napközben sok kisgyerkőcöt látni arra.
A számítógépasztalt egyelőre a mikró doboza helyettesíti, a széket pedig egy párna.
Ez a folyosó, ahonnan balra vannak a beépített szekrények (jó sok, legalább 10 ember beférne), egyenesen a fürdő, jobbra pedig a két hálószoba (ezek egyelőre üresek).
Update: szombaton Steven segített beszerezni és elhozni az asztalt és két széket, így azért már kényelmesebb az otthoni irodám. És az ebédet is az asztalnál ehetem a konyhapult helyett :)
Az ablakon kinézve látszik, hogy a sok hó bizony mind elolvadt: amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is, és sok sarat hagyott maga után.
Steven-től megtudtam, hogy tornádó előfordulhat a környéken (mint Amerikában sokfelé erre), ezért meg kell majd keresnem a menekülési útvonalat. Ne aggódjatok, túl gyakran nem fordul azért elő ilyen.








Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése