2014. január 12., vasárnap

Vízkereszt

Mivel ma vasárnap volt, délelőtt misére terveztem menni. Igazából már régóta nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz egy amerikai templomba belépni, mivel a hollywoodi filmekben mindig az éneklős-gospeles miséket mutatják. Talán kicsit féltem is, hogy ha nem tudom a szövegeket, biztos furán néznek majd rám. Steven ajánlotta, hogy a St Charles templomba menjek, mert az itt van közel és az evangélikus templom mellett, ahova ők szoktak járni.

Ahogy közelítettem a templomhoz, megnyugodtam, mert már kívülről is egészen katolikus templom formája volt. 


 Belépve is ezt tapasztaltam: hasonló elrendezés, mint nálunk a templom. 


A mise is szinte szóról szóra ugyanolyan volt, mint nálunk egy katolikus mise. Kicsit hamarabb értem oda, így volt alkalmam a padokban lévő Hozsanna-félét átlapozni, és felismertem a magyar szövegeket, kb szó szerint megegyeznek az angol változattal. Ez alapján viszonylag könnyű volt részt venni a misén. Mondjuk az olvasmányból, szentleckéből és evangéliumból nem sokat értettem, mert a bibliai angolom még nem az igazi. De a prédikáció alatt a pap átváltott kötetlenebb stílusba, és az már egészen érthető volt. Itt ma ünnepelték a vízkeresztet, és erről beszélt. Ami még furcsa volt, hogy amikor a pénzt gyűjtötték az egyház javára, sokan csak egy darab papírt dobtak be. Talán itt is lehet csekkel fizetni?



Kicsit körbejártam a templomot a végén, és találtam egy érdekesebb szobrot. Hoztam olvasnivalót is, hogy szokjam az angol egyházi szövegeket: gondoltátok volna, hogy a gyónást pl. 'Sacrament of Reconciliation'-nak hívják? A rövidebb nevét ('confession') már korábban is hallottam.

Utána sétáltam egyet a környéken, és úgy tűnik, ez lehet a templomi negyed, mert több felekezetnek is a közelben van a temploma.

First United Church

First Church of Christ, Scientist


A témával kapcsolatban még eszembe jutott: az egyetemet bemutató videóban láttam, hogy a campus-on van a Beck Chapel, ahove felekezettől függetlenül bárki mehet imádkozni saját Istenéhez. Érdekes lehet, egyszer majd kipróbálom.

1 megjegyzés: