Hallásküszöb

A héten az volt a feladatunk Pszichoakusztika órán, hogy megmérjük a saját hallásküszöbünket, azaz azt a határt, amikor még éppen hallunk egy bizonyos erősségű hangot, de az annál gyengébbet már nem észleljük. Ehhez olyan (sípszó-szerű) szinusz-hangokat használtunk, amik háttérzaj mellett kerültek lejátszásra, és el kellett döntenünk, hogy halljuk-e vagy nem.

A feladatból egy rövid összefoglalót is kell majd írnunk hétfőre, amit ma nagyrészt elkészítettem. A fenti ábrán ennek az egyik rész-eredménye látható: a vízszintes tengelyen a jel-zaj viszony (azaz hogy a sípszó mennyivel hangosabb a háttérzajnál; a negatív szám azt jelenti, hogy a meghallanivaló sípszó halkabb, mint a háttérzaj). A függőleges tengely pedig a helyes találatok aránya, azaz amikor jól hallottam az adott szinusz hangot. A hallásküszöbömet pedig úgy lehet ebből megállapítani, ha a függőleges tengelyen lévő 50-nél húzunk egy vízszintes vonalat. Ez kb -8 dB-nél van; azaz ha a háttérzaj kb 3x hangosabb, mint a meghallanivaló sípszó, akkor még tudom érzékelni.

Egy másik kísérlet is volt ugyanerre  hallásküszöb-mérésre ma este: Philip-pel és egyik német ismerősével (Kirsten) elmentünk vacsorázni egy helyi étterembe (Uptown, a városháza mellett), majd utána csatlakoztunk néhány ismerős-ismerőséhez az egyik pub-ba. A feladat pedig a következő: a folyamatos zene, háttérbeszélgetés, zörgés mellett megérteni, amikor valaki beszél hozzám. Nem egyszerű feladat, főleg ha amerikairól van szó, akiket azért még sokszor nehezen értek meg. Mindenesetre a feladatot sikerült teljesíteni, megismertem itt is néhány kínai / német / amerikai diákot és a beszélgetések vezérfonalát tudtam követni. Ha minden jól megy, hamarosan találkozunk velük újra.